A gombákról még többet
Egyes gombák évről évre érzékeny veszteségeket okoznak a kertészeknek és a mezőgazdasági termelőknek. A burgonyavész nevű gombabetegség a XIX. század közepén tömeges éhínséghez vezetett Írországban. A burgonya európai kultúrfajtái nem voltak annyira ellenállóak a kártevővel szemben, mint az őshonos dél-amerikai fajták, így sokszor az első levélfoltok megjelenése után napokon belül egész burgonyatáblák pusztultak el. Az ország lélekszáma tíz év alatt kétmillióval csökkent. Sokan ében haltak, mások kivándoroltak, a gazdasági fejlődés pedig hosszú időre visszaesett. Ma már ellenállóbb burgonyafajtákat termesztenek, és hatásos gombaölő szerek alkalmazásával sikerült nagymértékben visszaszorítani a kórokozót. A Syncbytrium endobioticum a burgonya gumóin, ritkán a föld feletti részein is korall-szerű daganatokat, úgynevezett burgonyarákot okoz, a Plasmodiophora brassicae pedig a káposztaféléken idéz elő gyökér golyvásódást. A megtámadott növények gyökerein jellegzetesen gumós vagy ujjas duzzadmányok, golyvák alakulnak ki. A Pythtum nemzetség fajai a csíra-növények - például a cukorrépa palántáinak - gyökérüszkösödését idézik elő. A megtámadott csíranövények váratlanul kidőlnek és elszáradnak. A betegség táguló körben terjed. A megbetegített egyedek gyökeréből ostoros spórák szabadulnak ki, és megtelepszenek a szomszédos töveken. Általában ivartalanul szaporodnak, de aszályos vagy fagyos időben ivaros folyamatra is sor kerül, ilyenkor a micéliumban két hifafonal összeolvad. A kenyéren megtelepedő fejespenész tönkreteheti az élelmiszert. Spórái szinte mindenütt megtalálhatók. Ha egy nedves kenyérszeletet elöl hagyunk, néhány nap múltán valószínűleg gombatelepeket fedezhetünk fel rajta. Újabb napok elteltével a kenyér felületén kéz nagyítóval is jól kivehető, fekete gombos-tűszerű termőtesteket figyelhetünk meg. A levegőben szálló spórák kihajtanak, a gombafonalak hamarosan átjárják a kenyeret, emésztőenzimeket választanak el, amelyek lebontják, felszívhatóvá teszik a táplálékot. A fejespenész ivarosán és ivartalanul is szaporodik; a fekete gombostűfejek nem mások, mint sporangiumok, azaz spóratartók. Számos olyan gomba van, amely pozitív hatással van a szervezetre. A BioCo Pecsétviasz gomba kivonat tabletta remek hatással lesz a szervezetedre. A vérnyomás- és koleszterinszint csökkentésére a pecsétviaszgomba tabletta a legjobb megoldás. Most megfizethető áron találod online áruházunkban! Tudtad-e, hogy a tömlősgombák osztályába főként szaprofitonok tartoznak? Pedig így van, bár akadnak élősködők is, például a haszonnövényeken lisztes bevonatot képező lisztharmat, az alma és a körte barnarothadását okozó vánkos penész vagy ennek a csonthéjasok gyümölcsét károsító rokona, illetve azok a tömlősgombák, amelyek az őszi- és kajszibarack- vagy szilvafákon levélfodrosodást idéznek elő. Micéliuinuk átjárja a leveleket, jókora, hólyagszerű duzzanatokat okoz, amelyektől a levél alakja egészen eltorzul. A gázcsere nyílásokon előtüremkedő rövid, hengeres spóratartóktól a levél felülete elszíneződik.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése